 |
Elég rég vettem már rá magam, hogy folytassam azt amit elkezdtem, beszámoljak azokról a feledhetetlen élményekről amik Japánban történtek velem. Elnézést ezért, mostanában egyre ritkábban fog el az emlékek utáni vágyakozás, ez talán a hidegnek, talán az egyre növekvő időbeli távolságnak tudható be. Érdekes dolog ez, ha megpróbálok visszagondolni, akkor egy pillanat alatt itt van előttem ami történt, teljes részletességgel, szívet melengető élményekkel, de ha nem elmélkedem rajta, akkor előbb utóbb elfeledem ezeket a pompás és számomra nagyon fontos heteket. Ezt pedig nem szabad hagynom...
A mai írásban egy különleges estémről és az ekkor szerzett élményeimről szeretnék röviden mesélni és remélem mindenkit meggyőzök ismét, hogy Japán egy egészen varázslatos ország, telis-tele csodálnivaló különlegességekkel...
A harmadik napon japán vendéglátóink egy teaszertartásra látták vendégül a kitamotói táborban résztvevő külföldi kendósokat. Előtte többször beszéltünk egymás között erről az eseményről, és bár pontosan nem tudtuk mi fán terem ez a szertartás, de abban biztosak voltunk, hogy érdemes lesz rá elmenni.
A soknemzetiségű társaság, a várakozástól felfokozott hangulatban.
|
|
|
|
A szertartáson ízelítőt kaphattunk a japán kultúra egy csodálatos hagyományából. Végig jellemző volt, hogy itt mindennek mélyebb jelentése van. A szertartást végzők ruházatának, a viselkedésüknek, a mozdulataiknak, mind-mind volt valami további értelme. Egyáltalán nem volt mindegy, hogy mit és hogyan tesznek ők vagy teszünk mi. Azt mi is gyorsan felmértük, hogy itt illedelmesen kell viselkednünk, ezért aztán szinte végig csöndben figyeltünk és próbáltunk megfelelni a különleges etikett szabályoknak. Egy viszonylag kis terembe vezettek át bennünket a dojo épületébe. A terem padlója tatamival volt lefedve, félkörbe ültettek bennünket. Már mindjárt a terembe való belépéskor kijelölték a Hawai-ból érkező kendóst (aki az ötödik képen jobb oldalt fogja a csészét), ő lett a vendégek között a rangidős (mellesleg a kendója a tábor alatt nem tett rám mély benyomást). A ceremóniát egy hölgy vezette le. Volt egy angolul csak törten beszélő japán tolmács is velünk, aki a szertartás történetéről, és mibenlétéről mesélt nekünk, illetve beavatott bennünket a szertartás etikettjének alapvető tudnivalóiba, és szólt ha valamit nem jól csináltunk.
A teaszertartást végző hölgyek vezetője (érdemes megfigyelni a tökéletesen viselt ruházatát).
A sütemény átadása.
|
|
|
|
|
|
Miután helyet foglaltunk, a hölgyek először süteményt szolgáltak fel nekünk. A Főnök azt mondta egyszer, hogy a japán férfi az édességet nem szereti, de ott abban a helyzetben nekünk muszáj volt ezt megkóstolnunk. Hatalmasat csalódtam a süteményben... Az itthoni mignonok ízét vártam visszaköszönni, ehelyett egy számomra nem különösebben finom, egyáltalán nem édes, semleges ízű sütit kaptunk. Azt elfelejtettem megkérdezni később, hogy a Japánban sütött süteményeknek általában ilyen az íze, vagy ez valami ínyencség volt, de tény hogy Magyarországon nem lehetne ebből meggazdagodni. Viszont egy másik dolog is tény, és szerencsére ez a képen jól látszik. A sütemények kinézete és a tálalása, továbbá az a szertartásosság, ahogy odaadták nekünk élményszámba ment. Minden sütemény mellé járt egy apró fogpiszkáló szerű fadarab, aminek segítségével el kellett volna fogyasztanunk azt. Én néhány ügyetlen próbálkozás után egyébként a kezemet használtam, hiába no, a gyomrom mégiscsak az első... :-)
A sütik elfogyasztása után a teafőzésé lett a főszerep.
A teafőzés minden mozdulata előre kiszámított (nem mindegy például, hogy fogja meg a kanalat, hogy kevergeti a teát, közben milyen helyzetet foglal el, stb.)
Szertartásos átadás.
|
|
|
|
|
|
A szertartásvezető hölgy irányításával és szigorú figyelme mellett, ketten főzték a teát. A hagyományoknak megfelelően mi addig nem kaphattuk meg a teánkat, amíg a rangidősnek nem szolgálták fel az első csészét. Természetesen magát a csésze teát is úgy adták át ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Az etikettre jellemző, hogy az egyáltalán nem mindegy, hogy a csészének melyik részéből isszuk meg a teát. Ezért az átadásnál úgy forgatták azt kétszer balra, hogy a megfelelő irány legyen felém, majd így adták azt át egy meghajlással, és a csészét nekünk két kézzel kellett átvenni. Ez is egész különleges dolog, ami nyilván valahonnan a mély hagyományokból gyökerezik..
Az amiért idejöttünk: a Tea.
Kicsit fanyalogva kóstolgattuk, mert hát hogy is mondjam...
|
|
|
|
|
|
Amikor megkóstoltam akkor csalatkoztam aznap az ízekben másodszor. Kicsit olyan volt az érzésem mintha festéket innék, vagy valami liszttel besűrített furcsa levest. Ezt a teát ugyanis zöld teafűből készítik, amit előtte porrá őrölnek. A szertartás szerint, amikor ráöntik a porra a meleg vizet, akkor még kevergetik illetve habosítják egy kicsit egy olyan valamivel, ami leginkább a borotvapamacshoz hasonlít, csak az egész fából van, és a pamacs helyén valami háncsszerű szőr van. A por nem filterben van, hanem leülepszik a teáscsésze aljára szabadon.
Mi itt Európában hozzászoktunk ahhoz az ízvilághoz, amit a nemzedékek kialakítottak és nem kevéssé, amit az élelmiszergyártó multinacionális vállalatok belénkoltottak. Természetesen én ugyanezeket az ízeket kerestem odakint is, és így ennek az eseménynek teljesen természetes velejárója, hogy nem azokat az ízeket tapasztaltam, amiket itthon megszoktam. Ilyen összefüggésében nézve a dolgokat, ennek a teának és az előtte lévő süteménynek is inkább különlegesnek mondanám az ízét, semmint furcsának vagy rossznak. Más kultúra, más hagyomány, más szokások és teljesen normális, hogy más az ízvilág is, mint amit mi megszoktunk. Mindenképpen érdemes egyszer kipróbálni...
Nem mindegy, hogy fogja meg a vízmerőt (a csészében már ott a zöld teapor, mellette a szokott rendben a teatartó edény az adagolóval és a keverő)
Keverés és habosítás
|
|
|
|
|
|
Az elfogyasztott tea után, aki még kért, az ihatott egy újabb főzetet. Mivel ekkor már csak kevesen kívánták megkóstolni, ezért ezeknek előttünk melegítették meg a vizet, öntötték rá a teafűre és keverték meg. Nagyon élvezetes volt nézni a sokszor begyakorolt mozdulatok precízségét, a Japánban nagyon sokféle közegben és helyszínen fellelhető harmóniát.
Akik egy csodálatos élménnyel ajándékoztak meg bennünket (érdemes megfigyelni, hogy mindannyian milyen szépen kiöltöztek a tiszteletünkre).
|
|
|
|
A végén mindannyian akik készítették és felszolgálták nekünk a teát, kijöttek és elköszöntek tőlünk. Mi pedig egy újabb felejthetetlen estével gazdagodtunk, köszönjük szépen...
Szeged, 2005. február 13.
Tomi
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2005. február 24., csütörtök |
|
 |
