Balázs újra Japánban 2.


A megérkezésem utáni harmadik nap délutánján indultunk Kyúshú sziget Fukuoka városába, ahol minden évben megrendezik a Gyokuryuki nevű össz japán középiskolás bajnokságot. A Haneda reptérről repültünk másfél órát, majd taxival elmentünk a szállásra, ami egy hatalmas szálloda volt.

Egy szobában öten laktunk, volt tv, és tatamin aludtunk.

Másnap elmentünk az egyik lekhíresebb középiskolába, mely a Fukudai Oohori nevet viseli. Itt volt egy egynapos versenygyakorlás, amin a már megérkezett csapatok vettek részt. Elképesztő volt látni a különböző iskolák kendójának típusát, és a sok különbséget. Mindenkinek megvan a maga erőssége, kedvenc technikája. A következő nap is gyakorlás volt, ám ez egy kisebb dojoban volt, és csak a legerősebb csapatok vettek rajta részt. Harmadnap reggelén kezdődött maga verseny, melynek hihetetlenül jó a hangulata. Körülbelül 500 csapat indul(ezek csak a fiúk), három napig tart, és egy tízpályás gigantikus csarnokban zajlik. A döntő kb. 40 percig tartott, ugyanis kicsit más a verseny szisztémája, mint ahogyan nálunk ismert. Ez egy olyan verseny, ahol a csapatnak egy vívója addig marad fent, amíg nem veszít, vagy döntetlent nem vív. Tehát egy ember is megverheti az ellenfél egész csapatát. (Erre volt bőven példa) Az én iskolám csapata sajnos a második fordulóban kiesett, ám nagyon jól küzdöttek.

Ezek után még sok versenygyakorláson vettünk részt, majd az utolsó nap elutaztunk vonattal Kumamotóba(1,5 óra), ahol szintén edzettünk,és versenyeztünk.

A Kyúshúi kaják nagyon finomak, főleg a ráment csinálják nagyon finoman. A kumamotói reptéren még hazaindulás előtt nagyon sokat ettünk, aztán a gépen mindenki jót aludt. Hazaérkezéskor, minden nagyon hűvösnek tűnt, mivel Kyúshún sokkal melegebb van mint Tokyoban(mellesleg az sem gyönge).

Ezek a kellemes napok után következett két nap pihenő, majd elkezdődtek a tokyoi edzésem.

Folyt. köv.

   
2008. november 11., kedd
 
Hírarchivum   Home   E-mail

A Szegedi Kendó Egyesület honlapja - 2007.
Az oldal fenntartója a Szabad Szoftver Egyesület
www.sse.hu